Heading text

Megszokott berögződéseink sokszor olyan erősen tartanak minket rabságban, hogy képtelenek vagyunk egy új dolgot izgalmas lelkesedéssel fogadni, és tenni egy lépést előre. A szülők, testvérek, barátok tudnak segíteni minket abban, hogy megtanuljunk mindent, amiért ide születtünk. Nem véletlenül kerülünk abba a DNS mintába, amiben vagyunk. A gyermek abban a pillanatban kiszolgáltatottá válik, amikor megszületik. Hiszen több évig rá van utalva az édesanyjára, és a család többi tagjára. Minden mintát, amit ők hordoznak, és ami a DNS-ben fut, elkezdi megtanulni és aktiválja azt. Az emberi működés alapvetően a félelmekbe van kódolva. Amikor csecsemőkorból növekedni kezdünk az idő múlásával, akkor ez az időszak arról szól, hogy mit nem szabad tennünk.

A pici baba úgy cseperedik fel, hogy nem saját maga fedezi fel a világot, így már nem tudja egyedül felfedezni a létezőt, mert ott állnak körülötte és folyamatosan óvatosságra intik. Millió veszély fenyegeti, és ezért figyelve van, hogy ne tegyen olyat, amivel árthat magának. Ez teljesen rendben is van, hiszen egy magatehetetlen, védtelen csecsemőre figyelni kell. Ez az irányított tanulás persze mindenkinél más és más mélységeket ér el. Itt jön szóba a fent említett komfortzóna. A világképünk és a régi megtanított sémák szerint működünk. Ha azt tanították nekünk, hogy a gazdag emberek csak kihasználják a szegényeket, akkor elhisszük, főleg, ha ilyen példákat is látunk magunk körül. Gyermekkorunkban nem mi választjuk meg a környezetünket, a családunkat és így tovább. Közvetlen környezetünktől tanulunk és a hallottak alapján hozzuk meg a döntéseinket. Pontosabban a hitrendszerünkön keresztül, amit igaznak hiszünk. Ha olyan családban nőttél fel, ahol bántalmaztak és soha nem ismertek el, akkor mélyen gyökerezik benned a fájdalom és a szervezetedben gátakat állítottál magad elé. Olyan érzés ez, mint amikor megfogsz egy forró tepsit, megégeted magad, és tudod, hogy még egyszer nem nyúlsz oda, ahol megégtél, mert kellemetlen, fájó érzéssel tölt el, amit nem szeretnél újra átélni. Nagyon tudatosnak kellene lenni minden szülőnek ahhoz, hogy a gyermekek a legkevesebb lelki sérülésekkel, kiegyensúlyozottan, harmóniában növekedjenek. Ám mindenki jól tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű. Mire elérjük a serdülő kort, már eltűntek a tiszta dolgaink, mint amivel megérkeztünk. Addigra eltanultunk sok viselkedésformát és megtanultunk sok programot és kialakult egy hitrendszerünk, amiket a szüleinktől örököltünk és tanultunk el. A szülők által megformált szabályok szerint élünk.